Karrierváltós kalandozásaim…Botladozásaim…Útkeresés… Ha benne vagytok…kezdjük.

3 részben szeretném megmutatni Nektek, hogyan alakult nálam a totális eltévedés, az útkeresés és megtalálás. Mindenképpen tanulságos.

1. Rész:
Főiskola után kezdőként úgy gondolkodtam, hogy bármi jó lesz, csak szerezzek tapasztalatot és keressek pénzt. Ezzel a mindset-tel sikerült is egy “szuper” kezdőállást kapnom, értékesítési asszisztensként.

Maga volt a rémálom. Persze csak nekem. Messze volt, tapasztalatlan voltam, olyan feladatokat kellett ellátnom, amihez se kedvem, se “tehetségem” nem volt. Táblázatok, kimutatások. Még a hideg is kiráz.

Eredmény? Totális széthullás, érdektelenség, annak a magasfokú érzése, hogy béna vagyok. Most már tudom, hogy nem erről volt szó. Csupán arról, hogy nem a helyemen voltam. Nem azzal foglalkoztam, amiben jó vagyok, amit szeretek, ami könnyen megy.

Az a helyzet, hogy nagyon sokan bennragadnak ebben a szituációban. És úgy húznak le éveket/évtizedeket, hogy a munka kikészíti őket. Sokszor nyugtatjuk magunkat, hogy nem baj, legalább van munkánk, annyira nem is rossz stb…De mégis szenvedünk. Kikészülünk. Belefáradunk. Kiégünk.

Szerencsére felismertem a helyzetet, kb. 2 év után váltottam.
Hogy mire? Ugyanarra, pepitában. De legalább már közelebb volt a lakhelyemhez, a kollégáimat is szertetem. De az alapszitu ugyanaz volt.

Senki nem mondta, hogy lehetne teljesen mást is. Honnan is tudhattam volna, hiszen ez volt a menetrend. Kikerülni a suliból, szívni néhány évig, majd szépen lassan haladni a “ranglétrán”. Mindaddig, amíg elmész szülni, utána még nehezebb a helyzet, mert ott van 1-2 gyerek, akik felváltva betegek ugyebár.

Velem is pont ez volt. 1 dolgot kivéve: 100 %-ig tudtam, hogy a gyerekek után nem akarok visszamenni a multikörnyezetbe dolgozni. Hogy egész nap egy irodában üljek, azt se tudom milyen idő van kint, hogy olyan munkát csináljak egész nap, amitől a hátamon is feláll a szőr, hogy lemaradjak a gyerekek óvodai eseményeiről, mert éppen túlóráznom kell , amiben alig várom, hogy vége legyen a napnak stb… Nem. Ezt nem akartam.

Elhatároztam, hogy a saját lábamra állok és hogy amire a lányom 3 éves lesz, lesz egy olyan hivatásom, amibe bátran lépek bele és mondok fel a munkahelyemen. És pontosan így is lett. 🙂

Egyszerűen tudtam, hogy mit nem akarok és azt is, hogy mit IGEN. Bár még fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni, az elhatározás sziklaszilárd volt.

Aztán elkezdtem gondolkodni… Folyt. köv. hamarosan