Gondolkodtál már ezen a kérdésen? Felnőtt létünk során egy csomó szerepet veszünk fel. Mi nők, általában anyákká válunk, feleségekké, dolgozó nőkké, barátokká, barátnőkké.

Annyi szerepünk lesz, hogy elfelejtjük, hogy kik is vagyunk valójában.

Azt gondoljuk, hogy elsősorban anyák vagyunk és feleségek, amikor megszületnek a gyerekek.

Pedig ez nem így van. Ez csak egy szerep. Amibe aztán annyira belemélyedünk, hogy sokszor úgy érezzük, hogy azt sem tudjuk már, hogy kik vagyunk valójában. És olyan sokáig maradunk ezekben a szerepekben, hogy sokszor végleg elveszünk.

Csak mostanában kezdtem el én is azon gondolkodni. Hogy ki is vagyok én valójában. Akkor, amikor nem, mint anya vagyok, vagy mint feleség, vagy mint dolgozó nő.

Sokáig nem is tudtam rá a választ. Kellett egy kis idő (nem is olyan kicsi), hogy megtaláljam a választ erre a kérdésre.

Még mindig az az ember vagyok, aki gyerekkoromban voltam. Az a gyermek, aki még nem húzott magára kötelező szerepeket. Mert ugye az első a szorgalmas iskolás jógyerek.

Na minden voltam, csak az nem. J Mindig jó tanuló voltam, de emelett egy szabad gondolkodású (sokszor túlságosan), a saját szabályai szerint élő, kreatív, szókimondó és vagány gyerek voltam. A tanáraim szerint inkább rossz, szerintem azonban csak nem illettem a tipikus rendszerbe.

Érdemes visszagondolni, hogy milyenek voltunk gyerekkorunkban. Az nagyon sokat elárul rólunk. Mivel szerettünk foglalkozni? Milyen álmaink voltak? Mit gondoltunk a világról?

Persze ezek az évek során változhatnak, de alapjában véve még mindig azok a gyermekek vagyunk, akik akkor voltunk. Csak egy csomó dolog ragadt ránk azóta, amik jó esetben támogatnak minket, de általában inkább korlátoznak.

Sokszor, amikor a felnőttek nem tudják, hogy mit kezdjenek az életükkel, amikor úgy érzik, hogy lépnének, változtatnának, akkor érdemes visszanyúlni a tiszta, valódi önmagunkhoz.

Mert a válaszok ott lesznek.

Az elmúlt pár évben és én is sokszor éreztem, hogy valami nem kerek. Pedig a munkámat imádtam, mégis valami hiányzott. Aztán új vállalkozásokba kezdtem, mert azt gondoltam, hogy más irányba kell mennem. És ez valóban így is volt, csak azzal nem voltam tisztában, hogy mi az én irányom.

És most már utólag tudom, hogy voltak vakvágányok. Amit egyáltalán nem bánok, hiszen rengeteget tanultam belőlük. Ha azok nem lettek volna, most nem lennék itt és nem lennék tisztában azzal, hogy miben tudok kiteljesedni.

És igen, sokszor kellenek a kudarcok, hogy jó útra tereljenek. Sokan azért nem mernek lépni semerre és ragadnak bele évekig, vagy akár évtizedekig mérgező kapcsolatokban, vagy munkákban, mert félnek a kudarcoktól.

Mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha azt gondolják majd rólam, hogy kudarcot vallottam?

A kudarcok nem kudarcok, hanem tanítók. Megmutatják, hogy min kell változtatni. Az élet csak úgy halad előre, ha kudarcot vallasz, átgondolod, tanulsz belőle, felállsz és az új tudással tovább folytatod. MINDIG.

Pont ezen az úton haladok én is. Annyi kudarcom volt az elmúlt években, hogy meg sem tudom számolni. De nem is akarom. És nem is kudarcnak fogom fel őket. Hanem hatalmas segítségnek. Most már rengeteget tudok magamról (persze még nem mindent), de végre tudom, hogy merre tartok és a legfontosabb kérdésre is tudom a választ, hogy:

HOGYAN SZERETNÉM ÉREZNI MAGAM?

Ezen dolgozom jelenleg és bíztatlak Téged is, hogy ha nem érzed komfortosnak valamiért a jelenlegi életedet, ha keresed az utad, de bizonytalan vagy az iránnyal kapcsolatban, akkor ezt az egyetlen kérdést tedd fel magadnak mindig. És dönts eszerint.